Akik néha idetévednek:

2011. szeptember 6., kedd

Csokoládétorta























Ez a torta a legelső 4 szeletes kis torta volt amit életemben készítettem egy kedves kollégámnak, Sándor napra. Ennek megfelelően, (túl kezdő voltam) nem is sikerült jól.

Kollégám sajnos azóta nagy beteg. Többször megnűtötték, de végre minden eredmény arra mutat, hogy jó úton halad a gyógyulás felé.

Jobbulás kívánok Sándor!



Csokoládé torta:



Egy 20 szeletes tortához otthon, 8 tojásból készülhet a felvert tészta.

Piskóta:
8 db tojás
160 g cukor
160 g liszt
16-20 g kakaópor


A tojásokat szétválasztjuk.
A sárgájához hozzákeverjük a cukor 1/3 részét, habverővel kihabosítjuk.
A sárgájához hozzákeverjük óvatos mozdulatokkal a fehérjéből és a cukor többi részéből vert kemény habot.
Óvatosan belekeverjük a szitált liszt és a kakaó keverékét.
Papírral bevont tortakarikába töltjük bele a képen látható módon.

















Kb. 160 fokon, enyhén gőzös sütőben kb. 40 percig sütjük.
A tortakarikátra édesmorzsát vagy egy kis cukrot szórunk még melegen és azonnal megfordítjuk a tortakarikát. Ezután hagyjuk kihűlni. Csak kihülés után vágjuk körbe késsel a formát és emeljük ki a tortát.

Megpróbáljuk 3 egyforma vastagságú részre vágni.

Olvaszott és temperált csokoládéval tudjuk bevonni. A temperált csokoládé fényes és finoman roppanós. A temperáláshoz hideg asztalra, márványlapra lesz szükségünk. Mivel ez otthoni körülmények között nem mindig áll rendelkezésünkre nem főben járó bűn tortabevonót használni, (bár ez nem a legmagasabb színvonú professzionális terméket fogja eredményezni.)

Ha mégis a temperálást választjuk:
40 C fokra melegítve olvasszuk fel a csokoládét. Nem szabad felforralni csak melegíteni, vízgőz felett. Mozgatás közben hűtve tudjuk temperálni 28 C fok kürüli hőmérsékletre való lehülésig. Szükségünk lesz konyhai hőmérőre is.

Csokoládés vajkrém:

A csokoládés vajkrém: 1:1 arányban tartalmaz vajat és cukrot.

A legegyszerűbben otthoni körülmények között cukorszörppel tudjuk a csokoládés vajkrémet előállítani. 200 g cukrot+ 70 ml vízzel, erős szálpróbáig főzve, kihűtve, a habosódó vajba csorgatjuk.
Megtöltjük a tortalapokat, kifagyasztjuk és csokoládéval vonjuk be. Vajkrémmel. pasztillával marcipándíszekkel díszíthetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Saját fotó
Budapest, Hungary
I share some recipe it with those who like to make cakes. (Megosztok néhány receptet azokkal akik szívesen készítenek süteményeket.)